Rupert Sheldrake

A morfogenetikus mező kifejezés Rupert Sheldrake brit tudós nevéhez fűződik, aki kimagasló tehetséggel és roppant elszántsággal próbálja bizonyítani és megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, s tudós társaival igyekszik elfogadtatni a tényt, hogy a tudományban elkerülhetetlen egyfajta paradigmaváltás ahhoz, hogy az ÉLET egészében, holisztikus szemlélettel tudjuk vizsgálni.

De lássuk, ki is Rupert Sheldrake?

Rupert Sheldrake – 1947. június 28-án született az angliai Newark-on-Trent-ben.

Már gyerekkorában érdeklődött a természet, a biológia iránt.
Rengeteg házi állatuk volt: kutya, macska, papagáj, ékszerteknős.
Apja gyógyszerész volt, ő maga is kedvelte a természettudományokat, rajongott a mikroszkópokért – támogatta fia érdeklődését, megnyitotta számára a mikroszkóp alatti világot
Sheldrake-et különösen érdekelte hogyan találnak haza a postagalambok.
Iskolában természettudományos képzést kapott, majd a Cambridge-i Egyetem hallgatott botanikát, élettant, kémiát, végül biokémiából doktorált
Ahogyan tanulmányaival egyre előrébb haladt, azt kellett észrevennie, hogy egyre nagyobb szakadék tátong aközött, ahogy az élőlényeket az életben megtapasztalta és a között, amit és ahogyan az egyetemen tanult.
A mechanisztikus modell a mai napig uralkodó tudományos nézetrendszer. E szerint az élőlények nem egyebek, mint összetett és genetikailag programozott gépek.
Ennek megfelelően úgy tekintették, hogy lelkük nincs, élve-holtan boncolták, preparálták az állatokat, állati szöveteket, a tudomány nevében patkányokat fejeztek le, hogy a májban lévő enzimeket megvizsgálhassák…. Egy szó sem esett azonban arról, hogyan találnak haza a galambok.
Sheldrake egyre inkább úgy érezte, ezt a fajta szemléletet nem tudja magáénak tekinteni
Ekkoriban találkozott Goethe holisztikus szemléletmódról szóló írásaival, melyek nagyon nagy hatással voltak rá – az életet, mint olyat egészben is lehet vizsgálni, nem szükségszerű azt a megismeréshez darabokra szedni, ahogy a mechanisztikus modell megköveteli.
Elnyerve egy rangos ösztöndíjat, a Harvardon filozófiát és történelmet tanult, hogy megértse az élet mélyebb összefüggéseit.
Ezután visszament a Cambridge-i Egyetemre fejlődésbiológiát kutatni. Több rangos tudományos munka vezetőjeként dolgozott, beválasztották az angol Királyi Természettudományos Társaság tagjai közé. Számos publikációja, könyve megjelent.
Felismerte, hogy a konzervatív tudósok számára a mechanisztikus felfogás inkább vallásos hit, de szerencsére egyre többen vannak, akik számára a nyitott szemléletű kutatás fontosabb, mint a réges-régi dogmákhoz való ragaszkodás.
Sheldrake amellett érvel, hogy a tudomány nem egy dogmatikus hitrendszer, hanem nyitott szellemű vizsgálódási módszer, s csak akkor haladhat előre, ha meghaladja jelenlegi határait.
S miután több mint 40 évet eltöltött, ahogy ő fogalmaz „igazi” tudósként, az alábbiak szerint vélekedik:
„Mélyen hiszek a tudományos kutatás értékében, de soha nem voltam ennyire meggyőződve arról, hogy a természetről alkotott mechanisztikus elmélet túlontúl szűkre szabott… Rádöbbentem, hogy nagyon széles körben megfigyelhető az, amit önmagamban is éreztem, vagyis szakadék húzódik az élet személyes átélése és aközött, amit tudományos elméletek – melyek szerint csupán lelketlen automaták vagyunk – mondanak az élőlényekről, benne az emberről.”
Sokévnyi egyetemi kutatás után „visszatalált” a háziállatokhoz, megértve, hogy a legtöbbet állattársainktól tanulhatjuk – az állati természetről és magunkról.
Fantasztikus kutatásokat és megfigyeléseket végzett, rengeteg anyagot gyűjtött és rendszerezett az állatok „rejtélyes” észlelési képességeiről, úgy, mint a telepatikus képességekről, a fantasztikus irányérzékről, melyek haza juttatják a galambokat, valamint a földrengéseket vagy akár epilepsziás rohamot előre érző állatokról.